Szijjártó szerint nem sérti a szankciókat, ha “a szállító által előírt módon" fizetünk az orosz gázért
Erről egy Facebook-posztban ír a külügyminiszter, aki szerint ezt a szerződések és a "technikai tárgyalások" teszik lehetővé.
Erről egy Facebook-posztban ír a külügyminiszter, aki szerint ezt a szerződések és a "technikai tárgyalások" teszik lehetővé.
Az Európai Bizottság elnöke Ukrajnában járt pénteken, ellátogatott Bucsába is, ahol az orosz csapatok több száz embert végeztek ki, amikor megszállva tartották a települést.
Orbán Viktor a héten azt mondta, hogy számunkra nem probléma rubelben fizetni a gázért. Az Európai Bizottság elnöke szerint viszont probléma.
A több tucatnyi halálos áldozatot követelő kramatorszki rakétatámadás hírére Volodimir Zeleszkij ukrán elnök és nyugati szereplők is reagáltak.
Elsőként Magyarország ellen vetette be az Európai Bizottság a jogállamisági normák megsértésére tartott új fegyverét: az uniós pénzek elvonását. De ez azt jelenti, hogy senki nem kap majd támogatást? És tényleg a "gyermekvédelmi" törvény miatt áll bosszút Magyarországon a brüsszeli testület?
Gulyás Gergely szerint vissza kellene térni a józan észhez és a párbeszédhez.
Az Európai Parlament plenáris ülésén közölte az Európai Bizottság vezetője, hogy élesítik a jogállamisági mechanizmust, mert Magyarországon veszélyben érzik az uniós források felhasználását.
Megegyezett az Európai Unió és az Egyesült Államok: már ettől az évtől lényegesen több cseppfolyósított földgázt szállítanak majd Európába, s ez a mennyiség a következő években több mint háromszorosára nő.
Hiába küldött a magyar miniszterelnök pénzt kérő levelet az Európai Bizottság elnökéhez, az ehhez szükséges konkrét tervet még várják Brüsszelben. Annak hiányában érdemben nem foglalkoznak a magyar igényekkel, amelyekre egyébként az EU más, bár jóval szerényebb forrásokat biztosít.
Hibahatáron belül a kormány és az ellenzék, közben fizetnie kell Czeglédy Csabának a szexvideókért. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Orbán Viktor levélben fordult Ursula von der Leyenhez helyreállítási alap mielőbbi utalása érdekében.
Diplomáciai források szerint Orbán Viktor levélben kérte meg Ursula von der Leyent, hogy nyissa meg Magyarország számára az uniós helyreállítási alapot.
Az új csomag tilthatja az európai befektetéseket az orosz energiaszektorba, a vas és acél behozatalát, illetve az európai luxuscikkek kivitelét.
“Aki fenntartja Putyin háborús gépezetét, az ne élhessen fényűző életet” - mondta Ursula Von der Leyen.
Az eljárás megkezdéséhez az összes tagország, illetve az Európai Parlament és az Európa Bizottság jóváhagyására is szükség van.
Ursula von der Leyen szerint kifejezetten azért, mert Moszkva nem törődik a civilekkel az Ukrajnával vívott háborújában.
Ursula von der Leyen átnyújtotta Volodimir Zelenszkijnek az uniós csatlakozási folyamathoz szükséges kérdőívet.
A V4-es kormányfők közül csak Orbán Viktor nem utazott el eddig Ukrajnába.
A háborús bűncselekményekért felelős vezetők felelni fognak a tetteikért – közölte az EU biztonságpolitikai főképviselője.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a kvótarendszer segíthet áttörni az üvegplafont.